Tavaly év végén suhant el mellettem az Ősz. Azért-e mert már ekkor is bennem volt a gyengeség, vagy mert ekkor gondoltam bele először abba, hogy már nem fog beleférni minden az életbe, amit szeretnék még, nem tudom. Ha az ember sokat jár orvoshoz az nem jó jel. Öregszem? - kérdeztem magamtól. Pedig annyi mindent jó volna még... olyan sok álmom van még... jó volna utazni sokat, bejárni távoli vidékeket, hegyet mászni, megtanulni zongorázni, elmerülni a komplex függvénytan csodálatos világában, megérteni a történelem folyását, olvasni sokat... Még ha száz éves koromig élek is, akkor is csak töredékét fogadhatom be ezeknek. De - micsoda boldogság! - ha letelt a száz év (vagy kinek mennyi van kimérve) odafent az örökkévalóságban beteljesedhetnek mindezek. A Biblia a Mennyországot mint színes boldog forgatag festi le, ahol egy percre sem áll meg az élet. Az angyalokkal együtt a Mindenség Urát mennyei muzsikával fogjuk dicsérni, amihez fogható zongorajátékot nem írt még senki. Az Új Föld hegyeit és völgyeit micsoda öröm lesz bebolyongani újjáteremtett testünkkel, amely csak "jóleső" fáradtságot érezhet, betegséget már nem. Találkozni megannyi különleges néppel, testvérre lelni bennük, élvezni a tökéletes vendégszeretetüket. Csodálni azt a mennyei harmóniát, amit mi csak botladozva próbálunk meg leírni itt a matematika nyelvén. Olvasni... nos, az, amit szeretek, a regények, amik az élet értelmét kutatják, azok útjelzők, amik elvezetnek oda, de utána elmúlnak, nem lesz már szükség rájuk. Így teljesedhet be minden odafent - kivéve, ami idelentre szól :)