Több mint három év telt el azóta. Az ihlettel együtt a betegség is elszállt. Istennek legyen hála, az orvosoknak, ápolóknak pedig köszönet!  ❤️

Én egy kicsit be vagyok kemózva,
Ide hányok mindjárt a sarokba.
Itt is fáj, ott is fáj,
Egy lavórt gyorsan hozzá már!

Az orvosok eret vágnak,
Borogatnak, megszúrkálnak,
Mééérget belém csepegtetnek,
De én azért sem döglök meg!

Egy háromszobás kórteremben kaptam ágyat. Vérvétellel kezdtünk. Most is, mint mindig, elforditottam a fejemet, hogy tekintetemmel se zavarjam a vért, amig kifolyik, de miután végeztünk, csodálkozva tapasztaltam, hogy most egy kanül bennem maradt. Pár órával később ide kötötték be a mérget. Négy zacskó volt: három kisebb negyedliteres, amik (külön-külön) bő fél óra alatt csorogtak le, mig a legutolsó majd 4 órán át tartott. Az első szine, pont olyan volt, mint a nyári rozéé, és meglepően tapasztaltam, hogy semmit sem változott bennem: ugyanolyan üde szinben csorgott ki, amilyenben be. Nem reggeliztem sokat, mert - sok rosszat olvasva - féltem, hogy hányingerem lesz. De - kaptam intravénásan hányingercsillapitót még a kezelés elején - inkább csak a gyomrom korgott végig, és igy infúzióval a karomban kellett az otthonról hozott szendvicset és fasirtot elmajszolnom. Miután lefolyt a nagy csomag is, a vérem, megragadva az alkalmat, hogy rést talált, kikukucskált belőlem az infúziócsövön keresztül. Én ezt annyira nem dijaztam, de a nővér megnyugtatott, hogy ez természetes jelenség.

Hazafelé azért örültem, hogy sok szabad hely van a villamoson, és nem kell átadnom a helyem az időseknek.   

Legutóbbi bejegyzésemet pontositanám: kiderült, hogy összesen 8 kezelésem lesz, azaz a két hónap múlva esedékes PET-CT csak a félidő. Lehet mégis csak szintetizátort kellett volna vennem... (A héten sokat rágódtam, hogy - zeneterápiás célzattal - egy szintetizátorral, vagy egy alt furulyával lepjem-e meg magam, és végül az utóbbi mellett döntöttem, mivel az kevesebb helyet foglal el a lakásból és gyorsabban lehet fejlődni vele.)

Pénteken kezdődik a kezelés. 

Kereken öt héttel miután a tüdőgondozóban megállapítottuk: nem vagyok semmire sem allergiás készült el a szövettani eredményem, és lett meg a betegségem diagnózisa. És két hétre rá kezdetét veszik a kezelések, amik szintén két hetenként követik egymást. A negyedik alkalom után a kontroll PET-CT vizsgálat során derül ki, meggyógyultam-e. Nem lehetetlen, hogy hamarabb meggyógyulok, mint amennyi ideje nyomaszt a betegségem tudata. Akkor, mikor erre fény derült, levettem a polcról a Háború és Béke első kötetét, gondolva: most végre újra lesz időm olvasni. És mire a végére érek, talán meg is gyógyulok. Most, az első kemoterápia előtt két nappal a harmadik kötet százötvenedik oldalán már a borogyinói csatára készülnek a csapatok. Ha esetleg egy ideig nem írnék bejegyzés, az azért van, mert nem tudom letenni a könyvet :)

Ma délben mentem PET-CT-re. Mivel a vizsgálat előtti 6 órában már nem szabadott enni semmit, igy ma hajnali 5-kor reggeliztem - egy főtt tojást hagymával és paprikával. Utána sikerült még visszaaludnom. 

A vizsgálat ujjbegyvérből vett vércukorszint ellenőrzéssel kezdődött, majd intravénásan kaptam egy kis radioaktiv glükóz szirupot. A radioaktiv anyag egy mélyhűtőszekrény méretű gépből csorgott át belém pár perc alatt. Utána egy szűk órányi relaxálás következett, hogy az anyag megtalálja bennem a legideálisabb helyet a feleződésre. Ehhez egy kis nyitott fülkét és egy orvosi fotelt biztositottak. Szememet becsukva elképzeltem az ideális helyet a relaxációra: egy fenyőfa alatt, szemben a végtelen tenger, jobb kezem felöl hideg sör, balról egy kifogyhatatlan nutellás palacsinta automata. Ehhez képest: fejem felett neonlámpa, szemben a fehér fal, jobb kéz felől egy kancsó izotópos viz (kortyolgatandó), balról egy képzeletbeli nutellás palacsinta automata, aminek beragadt az ajtaja...

Mikor már majdnem a fenekére vágtam a sugárzó viznek, szólitottak, hogy mehetek az öltözőbe. A fémes anyagok eltávolitása után (nadrág) lefeküdtem a PET-CT alagút elé a vizsgálóágyra. A gép szép lassan magába szippantott (az alagút hosszabb volt, mint azok a CT alagútak, amikben eddig jártam már, talán a nyakamtól a combomig tartott.) Kicsit több, mint tiz percet töltöttem a gépben, többnyire nyugalomban, néha-néha tolt csak kicsit kijjeb magából, más és más testrészemet térképezve fel. A végén öt másodpercre vissza kellett tartanom a lélegzetemet, majd távozhattam - azzal a feltétellel, ha megigérem, hogy aznap nem ölelgetek terhes nőket és kisgyerekeket. Becsszó - mondtam, és távoztam.   

Nem szeretnék senkit a tünetek és a diagnózis leírásával untatni. Inkább leírom milyen hatást kelt bennem, ha egy-egy régi csatajelenetről olvasok. Számomra mindig megdöbbentő a hajdani emberek halálmegvető bátorsága. Szerencsés volt, akinek átlőtte a tüdejét egy golyó, és sebesülten bár - de túlélte a nagy harcot. Milyen érzés lehet, ha átüti a tüdőnket egy golyó? Én olyan szerencsés vagyok, hogy ha golyó nem is, de egy két millis tű megtette velem ugyanezt a CT vezérelt mellkas biopszián. Először lefektettek a CT cső elé majd az ajtót gondosan magukra zárva mozogni kezdett a szerkezet: behúzódtam az alagútba, a CT pedig, mint egy régi mosógép, tett pár fordulatot balra, párat jobbra, majd megállt. Nyílt az ajtó, egy jelet karcoltak a mellkasomra, majd újra magamra hagytak a mosógépben, leellenőrizendő, jó helyre került-e a karcolás. Jó. Jöhetett a lidokain, majd egy aprócska vágás, végül a tű a maga két milliméteres átmérőjével. Belém helyezték azt is, de nem szúrták mélyre, hanem magamra hagytak vele egy kis időre. A következő lépés egy kis pattanás: a mellhártya, majd újra kettesben a mosógéppel. Miután odakint meggyőződtek róla, hogy az irány jó, jött a legizgalmasabb rész: egy kis tolással keresztülhatoltak a tüdőmön. Azért a csatatéren biztos hangulatosabb, mint egy steril alagútban, de nekem ez jutott. Az utolsó lépés a minta megszerzése volt: egy kis szövetdarab a gátor egy "bizonytalan és ismeretlen viselkedésű" daganatából - ahogy a kórlap fogalmaz. És kint is a tű. Kaptam egy kis sebtapaszt, majd tolószékre ültetve elhagytam a csatateret. Másnap alig volt valami látható nyoma annak, hogy megszúrtak.        

Az allergiavizsgálat nem mutatott ki semmit. Hiába nézegettük az orvossal közösen az alkaromat, piros duzzanatokat keresve, nem találtunk semmit. Úgy néz ki a köhögésem oka valami más. Valami egészen más - valami, amire nem hatnak a köptetők, a gyógyteák, az antibiotikum, a friss levegő...

Milyen jó, hogy életünk teljesen a te kezedben van, Uram! Nem tudhatjuk, mi vár ránk, de azt igen, bármi legyen is az, biztosan a javunkra szolgál. Hála legyen Neked érte!

Tavaly év végén suhant el mellettem az Ősz. Azért-e mert már ekkor is bennem volt a gyengeség, vagy mert ekkor gondoltam bele először abba, hogy már nem fog beleférni minden az életbe, amit szeretnék még, nem tudom. Ha az ember sokat jár orvoshoz az nem jó jel. Öregszem? - kérdeztem magamtól. Pedig annyi mindent jó volna még... olyan sok álmom van még... jó volna utazni sokat, bejárni távoli vidékeket, hegyet mászni, megtanulni zongorázni, elmerülni a komplex függvénytan csodálatos világában, megérteni a történelem folyását, olvasni sokat... Még ha száz éves koromig élek is, akkor is csak töredékét fogadhatom be ezeknek. De - micsoda boldogság! - ha letelt a száz év (vagy kinek mennyi van kimérve) odafent az örökkévalóságban beteljesedhetnek mindezek. A Biblia a Mennyországot mint színes boldog forgatag festi le, ahol egy percre sem áll meg az élet. Az angyalokkal együtt a Mindenség Urát mennyei muzsikával fogjuk dicsérni, amihez fogható zongorajátékot nem írt még senki. Az Új Föld hegyeit és völgyeit micsoda öröm lesz bebolyongani újjáteremtett testünkkel, amely csak "jóleső" fáradtságot érezhet, betegséget már nem. Találkozni megannyi különleges néppel, testvérre lelni bennük, élvezni a tökéletes vendégszeretetüket. Csodálni azt a mennyei harmóniát, amit mi csak botladozva próbálunk meg leírni itt a matematika nyelvén. Olvasni... nos, az, amit szeretek, a regények, amik az élet értelmét kutatják, azok útjelzők, amik elvezetnek oda, de utána elmúlnak, nem lesz már szükség rájuk. Így teljesedhet be minden odafent - kivéve, ami idelentre szól :)